-Anya! Akkor most mi lesz nyáron? Mit fogok csinálni? Te elmész külföldre én meg itthon maradok és bámulok ki az ablakon?

   -Ezt mér megbeszéltük! Nekem is kell egy kis kikapcsolódás!

   -De…

   -Semmi de! Apáddal leszel.

   -Marha jó. Nagyon jó nyaram lesz! Egész nyáron apuval fogom róni a boltokat és intézni az üzleti ügyeket.

   -Lesznek olyan napok  amikor Ági ráér és elmentek valahová.Vagy Bea vigyáz rád.

   -Ja. Hatvan napból lesz három ilyen.

   -Majd még beszélünk róla. Most induljunk mert nem leszünk ott háromra  Moniéknál.

  -Nem megyek.

  -Unatkozni fogsz.

  -Nem fogok.

Anya elment és csak órákkal késöbb jött haza.

  -Petra! Nagy hírem van! Ülj le.

  -Már ülök.

  -Orsiéknak elmondtam, hogy nem tudom hova tegyelek nyáron. Meghívott Hamburgaba két hónapra és azt mondta, hogy meghívhatod az egyik barátodat, hogy ne unatkozz.

  -Tényleg?! Ez király! Tudom is kit hívjak meg!

Gyorsan oda rohantam a telefonhoz és tárcsáztam Kriszti számát. Nem tudtam leplezni az izgatottságot a hangomban.

  -Halló?

  -Krisztiiiiiiii!!!

  -Úristen, mi van?

  -Azt mondtad, hogy nincs sermmi programod egész nyárra?

  -Ja nem visznek el a szüleim Szlovákiába. Csak ketten mennek.

  -Van egy jó hírem! Megyek Hamburgba!

Kriszti hangjában szomorúság tükröződött.

  -Jó neked.

  -És te is jössz!

  -Mi?!

  -Kérdezd meg a szüleidet!

  -Mennyi időre?

  -Két hónap, teljes ellátásssal! Csak zsebpénz kell. Az viszont egy kicsit húzós.

  -Mikor indulnánk?

  -Anya!!Mikor indulok Hamburgba?Egy hét múlva 22. én.

  -Hát ez szuper!!! Elintézem! Mindjárt visszahívlak.

Két óra mulva hívott vissza.

  -Na?

  -Elintéztem! Egy kicsit nehéz volt, de megvan.

  -Remek! Alig várom!

  -Én is! Na megyek szunyálni! Szia!

  -Szia!

Június 22.- e Szombat Ferihegyi repülőter. 8:25

  -Milyen klassz ,hogy repcsivel megyünk mi?

  -Az. Még most se hiszem el.

  -Gyertek lányok mennünk kell, be csekkolni.

 A becsekkolás után egy rövid és korántsem fájdalmas búcsút vettünk szüleinktől és már száguldoztunk is Hamburgba egy easyjet-tel.

  -Hát itt is volnánk.

Egy szép teraszos ház előtt álltunk, szájtátva  Hamburgban. Egy kicsit hűvös volt a levegő de kibírható. Legalább nem 35 fok.

  -Gyertek beljebb. Ő Cony, a férjem.

Orsi valamit németül hablatyolt, Conyhoz, ő meg mosolyogva kezet nyújtott felénk. Kriszti valamit hablatyolt németül én meg nem értettem az egészből egy mukkot sem. Cony látta, hogy nem tudok németül és ezután angolul beszélt. Ezt a nyelvet mindenki tudta, csak a nyolc éves Mika nem. Körbe vezetett minket a házban. Nagyon szép házuk van. Tisztára extázisban voltunk. Orsi azt mondta, hogy körbe vezet minket a városban holnap. Most együnk valamit.

     Másnap megnéztük a várost és tényleg nem egy nagy szám, de nagyon szép és van pár látványosság.Azt ígért, hogya amikor Conynak is lesz pár szabad napja átugrunk egy.egy városba körülnézni -Például Berlinbe. Már alig vártuk. Délutéán szabadon bóklásztunk Krisztivel Hamburg utcáin.

  -Petra! Tudod mi lenne a legjobb ebben a nyaralásban?

  -Na mi? 

  -Ha lenne egy Tokio Hotel koncert a közelben és elmennénk rá!

  -Hmm… ez tényleg jó lenne. Sajnos több okból is lehetelen. egy: valószínüleg nem lesz koncert, mert közeledik a turné vége és mindíg Németországgal kezdik. Kettő:Ha lenne is koncert akkor bizonyára már elfogytak a jegyek. Három: ha nem is fogytak el a jeggyek bizonyára olyan drágák, hogy nincs hozzá elég pénzünk.

-Hmmmm... hát igen. Ez van.

Tovább sétálgattunk, betértünk egy eldugott kis utcába. Éppen egy lerobbant jegyiroda elött haladtunk el amikor Kriszti hirtelen megtorpant és mereven bámult egy plakátot.     

-        Csípj meg!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Ne ennyire!

-        Mi van?! 

-        Az van írva a plakátra  ,hogy:

Utolsó darabok leértékelt áron!!!!

 Tokio Hotel koncert jegyek  kaphatók   júl. 05.  18:00 Berlin sport aréna

Kikerekedett szemekkel bámultam a plakátot. Nem értettem belőle semmit csak ,hogy Tokio Hotel.Megragattam Kriszti karját és bevonszoltam a jegyirodába.

  -Beszélj! Mondd, hogy kérünk két jegyet!!

Kriszti blablált valamit Németül az eladónak ki egy kopaszodó sörhasu fickó volt, de azért kedvesnek tűnt. Elkezdte rázni a fejét és valamit hablatyolkt németül.

  -Már nagyon elegem van abbol, hogy nem értek egy szót se semmiből!

  -Nyugi. Elvitték az utolsó két jegyet egy órával ezelött. Ez a csávó modtg akarta leszedni a plakátot.

  -A francba!

A fickó megint németül dumált és a Kriszti fordított.

  -Azt mondja ,hogy ha valaki vissza hozza a koncert elötti napon azt a pár jegyet, megkaphatjuk a kedvezményes ár feléért is,  csak eladja, mert ha nem jut minimum annyi pénzhez csődbe megy, és koncert elötti napon már nem vesz senki jegyet.

  -Húú! Az mennyi lesz?

  -Hát így is rámegy a zsebpénzünk háromnegyede.

  -Kitérdekel! Itt a vissza nem térő lehetőség! Most azért imátkozzunk, hogy visszahozzák a jegyeket! A többi nem számít!

Krisztivel mindennap bementünk a jegyirodába érdeklődni. Sőt naponta többször is! A fickó csakis rázta a fejét és már amint beléptünk az ajtón legyintett.

   -Ilyen a mi szerencsénk. -mondtam miközben szomorúan baktattunk haza felé.

   -Nem. Én érzem, hogy történni fog valami. Valahogyan elmegyünk arra a koncertre.

   -Ajánlom, hogy jó legyen a megérzésed.

   -Nekem mindig jók a megérzéseim!

   -Ez igaz. Majd holnap is bemegyünk, de a holnap az utolsó esélyünk.

Másnap is bementünk a jegyirodába, a koncert elötti napon. Egy nő éppen dumált az eladónak sopánkodó hangon. Kriszti figyelt majd leesett az álla úgy kellett összeszedni.

   -Te! Ez a nő éppen most adta vissza a jegyeket az eladónak!!

   -Neem. Ez hihetelen!

És tényleg! Amint a nő kiment az irodából a pasas mosolyogva ránk nézett.Kriszti felé nyujtotta a jegyeket. Gyorsan elvette és fizettünk. Ugrálva mentünk hazafelé és közben a Schrei-t énekeltük vigyorogva. Minden Tokio Hotel-es pólós vadidegen embernek integettünk, majd jót röhögtünk.

    Amint haza értünk majdnem beleugrottam Orsi ölébe. Mika csak bámult ,hogy mi a franc ez a nagy visítozás, Cony meg kinézet a dolgozószoba nyitott ajtaján.

    -Orsi!!! Képzeld! Megszereztük a jegyeket! Holnap megyünk a koncertre!!

     -Állj! Milyen koncertre mentek ti?

     -Tudod a Tokio Hotel-es re! Ki tudnál minket vinni? Létszives!

     -Hányra?

     -Ha hatkor kezdődik akkor…

     -Reggel öt-hat.

     -Mi?! Egy kicsit unatkozni fogtok addig, nem?

     -Dehogy!!!- vágtuk rá kórusban Krisszel.

     -Oké, akkor még úgy is alszik Mika. És hol lesz?                Krisztivel egymásra néztünk.

   -Berlin…

   -Sport aréna…

   -Úristen! Az azt jelenti, hogy kettőkorkell kelnetek! Két óra körülbelül amíg elkészültök, nem?

   -Igen, kábé.

   -Hány óra?Félhat akkor most menjetek zuhanyozni és fent beszélgessetek halkan az ágyatokban, ha nem bírtok elaludni. De úgy is menni fog, mert tegnap félkettőig tracspartiztatok.

   -Köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  Tényleg nem ment az alvás tízig nem aludtunk addig beszélgettünk, de akkor már a szánk is elfáradt, így elszundítottunk. Éjszaka kipattant a szemünk, és elkeztünk készülődni. Én kizárólagos alapon fekete-pirosba öltöztem és keményen kihúztam a szemem.

   -Petra!

   -Mi van?

   -Mi van ha elkezdesz sírni??

   -Vízálló.

   -És ha dörzsölöd?

   -Nyugi megpróübálok nem sírni.

   -Az nagggyon gáz lesz ha sírni fogsz és ledörzsölöd és…

   -Nyugi már! Amugy jól nézel ki! Állati ez a felső!

   -Köszi! Te is elég jó vagy! Kész vagy? Mehetünk?

 Még belepillantottam egyszer a tükörbe.

   -Csürjünk Berlinbe!

  Nagyon sok óra utazás után végre (!!!) oda értünk. Tisztára fel voltunk turbózva. Orsi eléggé álmos volt. Még csak pár lány áldogált a bejárat elött. Hamarabb értünk oda mint gondoltuk. Beáltunk a sorba. Az elöttünk áló csajok ott aludtak.  Ott volt pár cókmók. Egy szőke csaj megszólított minket. Kriszti válaszolt neki.

  -Mit mondott?

  -Csak annyit kérdezett, hogy voltunk-e már koncerten. Állítólag ők már négyszer voltak. Többet nem mondott.

A csaj hallotta, hogy nem németül beszélünk egymással és azt kérdezte a Krisztitől, hogy:

  -Ti magyarok vagytok?

  -Te tudsz magyarul? –Kérdeztük kórusban.

  -Magyar vagyok!

  -És itt laksz? –kérdeztem. Marhára örültem neki, hogy végre magyarral találkoztunk.

  -A szüleimnek itt van a munkahelye, nyár elejeén költöztünk ide. Ő a barátnőm, Jázmín.

  - Petra  –és rámosolyogtam

  -Krisztina. Téged, hogy is hívnak?

  -Kata.

  -Jázmin tud magyarul?

  -Nem. -és fordított neki.

 Olyan ismerős volt az arca. Meg a haja. Meg úgy minden. Nem mintha ismerném, de már láttam valahol…

  -Nem te… izé, nem ő az a csaj a Schrei DVD-ről? Akit felhívott Bill a szinpadra?

  -Tényleg! –szólalt meg Kriszti. Meg is kérdezte tőle. Jázmin mosolygott. Nem tűnt egy nagyon szimpi csajnak, de lehet, hogy csak a féltékenység miatt. Ezek után, jól el voltunk, több csajjal is beszélgettünk. Jázminnak feltünési viszketegségei voltak, és mindenképpen hangosan beszélt a ,,szinpadi élményéről” amikor újjak érkeztek. Dél körül unatkoztunk egy kicsit, aztán röhögve néztük a (szószerint!) kilóméteres sor végén álló emberkékeket. Bejutottunk. Iszonyuan izgultam. Beálltunk az első sorba. Fél óra fülsiketítő sikongatások halgatása után, Az egész szinpad felizzot egy szívdobbanáshoz hasonló hang, és a szinpad mögül Bill hangját lehetett hallani. Kriszti szinte megőrült. Tom láttán. Nem mondom nem rossz, nem rossz, de most Billre koncentráltam. Minden ízben remegtem. Végre megjelent. Sokkal jobban néz ki mint a fotókon. A jól ismert dallam, a Jung und nicht mehr Jungendfrei, nem is kötött le annyira mint Bill. Amint megláttam, egy olyan erő vett hatalmába, amit még nem éreztem. Elképesztő volt. Legszivesebben átöleltem volna! Sikoltoztam volna (sikoltoztam is) Szájon csókoltam volna. Úgy éreztem, nem hagyhatom ki ezt az alkalmat. Megkell neki mondanom, hogy imádom. Szeretem. Megőrülök érte. A szám végére már lenyugodtam egy kicsit. Koncentráltam a zenére. Beitche, Ich bin nicht ich és a Schrei. Leírhatatlan dolog történt. Szerintem még most se fogtam fel egészen. Lány sikoltozás. Örjöngés. Lökdösés. Agresszivitás tört rá a csajokra. A Schrei elején Bill mondta,  hogy felhív egy lányt a szinpadra. A reflektorfénnyel követték mozdulatait. Rám mutatott.

   -Az a barnahajú lány a vörös felsőben… -mondta németül (ennyit még én is megtanultam)

El se hittem. Majdnem elkezdtem sírni. –Nem -mondtam magamban-Most nem lehet… Akkor elszúrok mindent. Összeszedtem magam. Kriszti sok szerencsét kívánt. A biztonsági őr felsegített a szinőpadra. Bill is segített felhúzni. Érintése jól esett. Amint felálltam, megláttam az örjöngő tömeget… rengetegen voltak… szédítő volt.

   -Hogy hívnak?

   -Petra.

   -Szervusz Petra. Együtt éneklünk egy kicsit. Oké? Majd ide tartom a mikrofont és te is énekelsz. Oké?

   -Oké. –Egy kicsit ájulóban voltam, ezt ő is látta és megfogott ne dőljek el. Jó érzés volt nagyon. Közelségét érezni, ahogy haja hozzá ér az arcomhoz…

   -Na szóval… Schrei… –odatartotta a mikrofon. Megpróbáltam a legjobb hangomon énekelni. Egy mosoly lett belőle. Ennyit muszáj volt. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek saját magamon. Bill is elmosolyodott valamennyire, amint látta az arcom. A többi homályos, mert nem nagyon voltam magamnál, de a végén, nem türtőztettem magam és megöleltem. Állati jól esett. Az ölelésében volt valami. Nem volt olyan hideg, merev, hanem… áá nem is tudom. Legszivevsebben megcsókoltam volna millió meg millió rajongó irigy szemei láttára ,de nem volt rá ídő. Gyorsan hátra küldött, a színfalak mögé. Nem is hallottam, a kábultságtól mit mondanak németül nekem, de valami vizet, vagy mit akartak adni. Aztán látták, hogy nem vagyok valami jól és leültetek. A kezembe nyomták a pohár vizet és belém akarták erőszakolni, de ráztam a fejem és feláltam. A biztonsági őr lekisért az első sorba, ott ahol álltam. A többi csaj irigykedve nézett rám, de nem törődtem velük. Élveztem a koncertet.

   Többször volt, hogy Bill lenyujtotta a kezét a rajongóknak és mindig arra jött amerre én voltam! A töbi csaj nyujtogatta mancsát, de az enyémet érintette meg! Rám is nézett párszor én meg… olvadoztam. Kriszti Tommal volt elfoglalva, a nevét kiabálta gitárszólónál és látszott, hogy úgy olvad mint a jégkrém a kályhában. Teljesen beleéltem magam a koncert hangulatába, mindenki ismerős lett és barát minden gondom elszállt, csodás érzés volt. Hirtelen megismertem Gustavot, Tomot, Georgot és Billt. Azt kívántam, sose érjen véget ez a pár óra, amialatt teljes torkombol sikoltom, hogy Tokoi Hotel és amíg élőben nézhetem Bill-t. Bárcsak sosem ért volna véget…

Bárcsak sose ért volna véget a koncert. Tom és Georg még kijöttek ,,szerepelni” addig Gustav dobszólózott. Tom eldobta a kiürített műanyag palackot a közönségbe, Kriszti nagyon igyekezett, hogy elkapja, de a mellette álló csaj gyorsabb volt. Végül Gustav is kijött a kifutóra és vizet fröcskölt a rajongókra. Egy kis víz ránk is jutott.

   -Ebbe beleivott Gustav! Hmm…- mondta Krisz.

   -Fúj… -mormoltam.

Pár lány elsomfordált mellőlünk és valami after partyról csevegtek.

   -Hé Krisz!

   -Mi van?

   -Gyere, a csajok valami after partyról csevegnek, és elmentek arra!

   -Jaj biztos csak duma! Hátha visszajön még Tom és... és…

   -Most olyan valami történhet velünk, amit nem szabad elhalasztani!

   -Jó, menjünk…

Követtük a cseverésző libákat, akik eszméletlen ízléstelenül néztek ki. Hosszú körmök, ronda platinaszőke haj, rózsaszín playboy-nyuszis tangájuk kilógott csípő farmerükből. Agyon voltak festve, úgy néztek ki mint a viaszbábuk. Kész horror.

   Egy kerítéshez értünk, mármint egy korláthoz. Már áldogált ott pár csaj. Odaáltunk a libák mellé, és néztük, mi lesz most. Megjelent Bill,  Tom, Georg és Gustav. Autogrammot osztogattak, és fényképezkedtek. Előre tolakodtam, hogy még láthassam Billt. Arra a reakcióra számítottam, hogy rám néz, de nem mert keresztűl nézett rajtam. Bármivel próbálkoztam, nem ment. Szinte emberszámba sem vett. Egy kicsit elkeseredtem. Hogy lehetttem ilyen hülye, hogy már megint azt csináltam amit szoktam. Előre pörgettem magamban a filmet és úgy hittem megtetszettem Billnek és azért nézett rám és érintett meg, és mosolygott a nevetésemen. Megakartam kérni Krisztit, hogy fényképezzen le Billel, de valami szemüveges, szekrény méretű emberke odament Billhez és mondott neki valamit. Aztán Bill elment. Tom még ott maradt. Oda jött hozzám csak néztem, hogy mit akar, aztán megszólalt valamit németül, és mondtam, hogy csak angolul beszélek. Erre elkezdte:

   -Szia. Khm. Nem kérsz tőlem autogrammot? Nem akarsz velem fotózkodni? Valami más kívánság?

   -Tudod mit? Oké. Krisz, letudnál fotózni Tommal?

   -Aha,de akkor te is engem vele.

Krisz lefotózott, és én is őt. Aztán Kriszti beszélgetett Tommal egy kicsit. Nevetgéltek valamin, amibe csatlakoztam.

   -Lányok, nem akartok beszélgetni egy kicsit? Itt a számom és a hotel címe, ahol lakom. Tessék.

   -Kösz! –Kriszti szeme csillogott az örömtöl. Én is örültem, de annyira nem izgatott fel a dolog. Az a szemüveges pasas visszajött és

elhívta a többieket is.

  -Nos, mennem kell lányok. Ti pedig jobb ha gyorsan elhúztok, mert a többi csaj megpróbálja majd megkaprintani az adataimat. Na csá! –és kacsintott egyett. Na az tényleg cuki volt. Krisztit meg úgy kellett felkaparni a földről. A libák ténylreg ránk kaptak. Dühödött fejjel kezdtek el jönni felénk. Láttam, hogy velük csak pár száraz szót váltott Tom.

  -Spurizzunk Kriszti!

Elhagytuk a helyet és kiértünk valamilyen térre.

  -Ordíthatok?

  -Hááát…

  -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

  -Kriszti!! Mi a jó francot művelsz?!

  - Boldog vagyok! Olyan boldog mint még soha!

  - Te tényleg elakarsz menni?!

  - Hülye vagy?! Még szép! Nem hagyom ki! Ez az utolsó remény!

  -Kriszti! Tudod mit akar Tom?! Egyikünkel leakar feküdni!

  -Tudom!

Egy parkos részhez értünk, leültünk egy padra.

  -Miért te megtennéd?

  -Érte? Bármit! 

   -Kriszti!

  -Imádom! Érted?!

  -Értem… Hát tedd meg. Ha így látod jónak.

Egy kicsit elvoltam kenődve Bill miatt. Elhalasztottam a lehetőséget.

  -Jól vagy? –kérdezte Krisz.

  -Aha… Csak tudod, úgy érzem életem legnagyobb lehetőségét halasztottam el.

  -Felhívott a szinpadra! Mosolygott rajtad! Megölelt! Nem vagyok vak! Láttam, hogy szívesen ölelt.

  - Én is azt éreztem. De hát ha átnézett rajtam? Nem is jött oda hozzám.

  -Elllentétben Tommal.

  -Ezt hagyjuk. Most Tom nem tud érdekelni. -sirva fakadtam.

  -Petra ne…

  -Imádom, érted? Minden porcikám azt kiáltja, hogy szeretlek Bill! És most itt volt… és nem kaptam az alkalmon.

  -Petra, ne sírj! Még van rá lehetőséged, hogy megszerezd.

  -Igen?! Hogy?! Mert én nem látok itt semmi lehetőséget.

  - Ha én ketteseben maradok Tommal, és te elmész és Bill pont ki jön a hotel szobájából, és…

  -És ha meg is történik… rám se fog nézni.

  -Majd köszönsz neki.

  -Ahhoz is kell egy nagy kalap szerencse. Sőt! Rengeteg kalap szerencse.

  -Petra, most szedd össze magad és NE töröld meg a szemed! Itasd fel zsebkendővel.

  -Jó. A hajam? Az jó?

  -Ezt már szeretem. Tökéletes a hajad. Na és az enyém?  -beletürt szőke fürtjeibe és hülyéskedett egy kicsit. Addig csinálta, amíg el nem mosolyodtam.

  - Jó a hajad. Menjünk.

Elindultunk a hotel címére. Amikor ott álltunk elötte azt hittem lehidalok. Krisztinek meg leesett az álla. Valami iszonyu nagy iszonyu luxus szálloda. Bementünk. A recepció pultjához mentünk ahol egy barátságos fiatal fiú állt. Kábé húsz-huszonöt éves volt.

   -Miben segíthetek?

   -Egy szálloda lakóhoz jöttünk. Tom Kaulitz.

   -Várjon, felhívom, megkérdezem, fogad-e vendégeket.

Kriszti fordított.

  -Két fiatal hölgy várja a hallban. Egy szőke és egy barna hajú. Igen. Persze. Ööö …rendben.

&n